Kognitív disszonancia avagy zavar a rendszerben
Történt már veled olyan, hogy belül pontosan tudtad/érezted, hogy mi volna jó neked, mi volna az önvalódhoz igaz, mégis másként cselekedtél, és ez borzasztó feszültséget okozott benned? Ha igen, már tudod is, mi az a kognitív disszonancia. Egy olyan belső, feszítő megélés, aminek eredete a meggyőződésednek/hitednek/vágyadnak ellentmondó viselkedés, magyarán amikor bármi miatt is másként cselekszel, mint ahogy legbelül érzed, ahogy belőled természetesen fakadna.
Az ebből a kettősségből kialakuló stresszt sem a lelked, sem az elméd, sem pedig a tested nem képes túl sokáig elviselni, ezért az agyad mindenáron igyekszik helyrebillenteni az egyensúlyt, vagyis megszüntetni (vagy legalább csökkenteni) ezt a feszültséget. Ám mivel ebben az állapotban egy cseppet sem vagy önazonos (épp ez okozza a zavart a rendszerben), ezért az elméd megoldási stratégiái sem lesznek igazak. Viszont bekapcsolnak, és működteted őket. Hogy mik ezek az ál-megoldási stratégiák a disszonancia oldására vagy enyhítésére? Megerősítési torzítások (lsd. előző havi segítő írás): vagyis teljesen elnyomva a belső hangodat 1., megmagyarázod magadnak, miért is volt oké, ahogy cselekedtél ("Tulajdonképpen így volt helyes… igazam volt, mert… ennek így kellett lennie… én igazából pont így akartam… stb.") 2., olyan információkat fogadsz be a külvilágból, amikkel igazolni tudod a cselekedetedet ("XY szerint is ez volt a helyes megoldás… lám, mással is így történt… a tapasztalatok szerint ennek ez az eredménye… stb.").
Ám a hiba ezekkel a megerősítési torzításokkal, hogy valójában nem oldják fel az önmagaddal való meghasonulást, a benned lévő disszonanciát (ha másképp fogalmazunk, a szíved mélyén tudod, hogy nem valósak), viszont a hamis önigazolásnak köszönhetően a feszültség elnyomódik, vagyis benned marad. Talán már nem is kell leírnom, hogy ez hosszú távon blokkok, szorongások, negatív viselkedési sémák, majd szomatikus tünetek formájában képes visszaköszönni akár évtizedekkel később.
A jó (vagy rossz? – nézőpont kérdése) hírem az, hogy többek között ezért sem érdemes megerősítési torzításokra alapozni (vagyis tagadásban élni) az életet. Az egyetlen használható megoldás az önazonosság, vagyis amikor rá mersz tekinteni a benned zajló érzelmekre és folyamatokra, dolgozol a hozzájuk kapcsolódó elakadásaidon, és elkezdesz önmagadhoz hűen cselekedni. Amikor – magyarul sajnos nincs rá egyetlen igazán jó szó (mindegyiknek van egy kicsi felhangja), szokták valódi belső magnak, megérzésnek, ösztönnek hívni (angolul gut feeling) – eléred azt a tiszta, szép, zsigeri megélést, hogy igen, ez végre tényleg igazán én vagyok. Ha eszerint cselekszel, akkor nem keveredsz kognitív disszonanciába. Vagy ha már belekeveredtél, akkor ezzel a belső, igaz valód által vezérelt másfajta viselkedéssel (megugorva, hogy végre aszerint tudj cselekedni, ahogy az önMAGadból fakadna) tudod feloldani a feszültséget.