HSP-vel az élet

"De hogy lehet úgy élni szenzorosként, hogy végre normális legyek?" – ez a kérdés hangzott el végső iróniaként egy múltheti konzultációmon, és ezzel az őszinte mondattal sikerült egy nagy nevetésbe fordítanunk az alkalmat.

Persze a téma önmagában nem vicces, mégis fontosnak tartom humorral és önreflexióval kezelni ezt magamban. Miért írom így? Mert én is a szenzorosok táborát erősítem. Hogy mennyire vagyok "normális"? Ennek megítélése szubjektív :D, szakmailag atipikusnak nevezzük ezt a működést, és a spektrumon való elhelyezkedéstől függően más-más a vele való együttélés is.

Engem 27 évesen diagnosztizált HSP-vel egy csodálatos doktornő. A mai napig hálás vagyok neki, mert akkor – minden korábbi önismereti munkám mellett – végre megértettem, mi is zajlik bennem valójában. Míg más szenzoros érintettségek szerencsére egyre nagyobb teret kapnak, a HSP-ről még mindig méltatlanul kevés szó esik, ezért írok róla időnként.

A HSP (Highly Sensitive Person), azaz a kiemelten érzékeny személy fogalmát Dr. Elaine Aron pszichológus vezette be az 1990-es években. Fontos tudni, hogy ez nem betegség vagy mentális zavar, hanem egy velünk született, idegrendszeri alapú személyiségvonás. Gyerekkoromban megszámlálhatatlanul sokszor kaptam meg, hogy "túlreagálok dolgokat", "túlérzékeny vagyok", és "nem kéne mindent ennyire a szívemre vennem"; ennek nyomán persze rendszeresen szomatizáltam is (súlyingadozások, asztma, allergia formájában – a testünk csodálatosan változatosan tudja jelezni a lelki túlterhelést).

Holott a HSP-ség "mindössze" annak folyománya, hogy bizonyos agyi területek szűrőmechanizmusa kevésbé fogja vissza az ingereket, így az idegrendszerük mélyebben, intenzívebben és elemzőbben reagál mindenre, vagyis részletesebben dolgozzuk fel a környezeti és a belső ingereket. Dr. Elaine Aron ezt a DOES mozaikszóval írta le:

• D (Depth of processing): Az információk mély feldolgozása.
• O (Overstimulation): Hajlam a túlingerlődésre.
• E (Emotional reactivity & Empathy): Erős érzelmi reakciók és nagyon magas szintű empátia.
• S (Sensing the subtle): A finom, apró részletek azonnali és mély észlelése.

Van ennek árnyoldala? Rengeteg!

Mivel az idegrendszerünk nem szűri ki a felesleges ingereket olyan mértékben, mint az átlagembereké, könnyen túlterhelődünk. A zajos, zsúfolt helyek, a folyamatos szociális interakció (túl sok ember, túl sok beszéd), a villódzó fények vagy a párhuzamosan futó feladatok extrém módon leszívnak. Az érzelmi stressz, a fájdalom, szomorúság gyakorlatilag azonnal leképeződik testi tünetekben is, a tartós feszültség pedig fej- és gyomorfájásban, emésztési panaszokban, izomfeszülésben vagy kimerültségben ölthet testet látszólag organikus okok nélkül; az érzelmi kimerültségről nem is beszélve, mások problémáinak és átvett hangulatainak feldolgozása gyakran "energetikai válsághoz" vezethet, ha nem húzunk megfelelő határokat.

Ugyanakkor az előnyei is felbecsülhetetlenek:

Képesek vagyunk szinte azonnal ráhangolódni mások hangulatára, érzelmeire – ettől leszünk extra odafigyelő hallgatóság, megértő beszélgetőpartner, barát, társ és jó segítő (nem véletlenül lett az a hivatásom, ami). Észrevesszük azokat az apró változásokat a környezetükben vagy az emberi kapcsolatokban, amelyeket mások figyelmen kívül hagynak (pl. egy halk hangsort, finom illatokat, egy ráutaló magatartást vagy az emberek megváltozott testbeszédét stb.). Élénk a képzeletük (néha túlzottan is :D), mélyen átéljük a művészeteket, a zenét és a természet szépségeit (simán sírok bárhol, bármikor bármin, ami megérint). Gondolkodásmódunk analitikus és alapos, döntések előtt nagyon átgondoljuk a lehetséges következményeket, így ritkán hozunk elhamarkodott, felelőtlen döntéseket.

Gyakran felmerül a tévhit, hogy egy kiemelten érzékeny ember nem alkalmas pörgős vagy nyilvános szerepekre. Pedig egy HSP is mindent meg tud tanulni, sőt! Személy szerint én kifejezetten szeretek nagy előadásokat tartani, csoportos foglalkozásokat vezetni és jelen lenni a színpadon. A különbség nem a képességekben rejlik, hanem a feldolgozásban, egy ilyen intenzív jelenlét után nekem teljesen másképp kell töltekeznem és regenerálódnom, mint egy átlagembernek.

A kiemelten érzékeny személyiség nem gyengeség, hanem egy egyedi működési mód. Én magam is évtizedekig dolgoztam ezen önmagammal – a HSP ugyanis nem a legjobb kombináció, ha elképesztő megfelelési kényszerrel és perfekcionizmussal párosul… Nekem 40 éves korom körül érkezett meg az a belső magabiztosság, amikor végre erős határokat kezdtem húzni: nemet mondtam a lemerítő elvárásokra, megszűrtem a kapcsolataimat, és kiléptem az egyoldalú kötődésekből, ahol nem volt meg a kölcsönös elfogadás, tisztelet és megbecsülés.

Az ezzel való munka persze egy soha el nem múló, mindennapi feladat. Egyensúlyban tartani magunkat, nyitottnak maradni a világra, de közben vigyázni a saját határainkra. A múlt héten 47 éves lettem. Szeretem azt, aki vagyok, akivé formált az élet, és akivé formáltam magamat. Az elmúlt háromnegyed év elképesztően turbulens volt számomra, volt benne rengeteg nehézség, veszteségélmény (konkrét haláleset is), szomatizálás (HSP-ként? – naná!), és újabb határok meghúzása is, épp azért, hogy folyamatosan tisztulhasson az a tér körülöttem, amiben én jól érezhetem magam és önmagam lehetek.

Szakemberként és emberként is vallom: a terapeuták élete sem steril, mi sem élünk burokban (szerencsére). Ugyanúgy megéljük a veszteségeket, az érzelmi hullámvölgyeket és a hétköznapi nehézségeket, mint bárki más – a nagy különbség a háttértudás és az eszköztár, amellyel ezekhez nyúlunk és dolgozunk velük. Nem hiszek a tökéletes, elérhetetlen szakértő álarcában; a valódi gyógyulás és fejlődés ugyanis mindig a biztonságos, álarcok nélküli emberi kapcsolódásból születik, épp ezért tartom elengedhetetlennek az ilyen posztok megírását és az önazonosságot. És arra bíztatlak, hogy te is adj engedélyt magadnak arra, hogy megérkezz a saját esendőségedhez és ember-létedhez – és köszönöm, ha kísérőként melletted állhatok a saját utad megtalálásában.

Nekem a napi jóga az egyik legfőbb bázisom – minden reggel a matracomon kell lennem, ha esik, ha fúj, mert a testem és a lelkem egyaránt igényli a csendes visszatérést önmagamhoz. Te hogyan töltekezel?