Az érintés hatalma
Picit visszatekintettem az elmúlt két évre, hogy miket hozott, milyen lehetőségeket, változásokat, átalakulásokat, és hogy mik maradtak itt közösségi szinten szokásként, szófordulatként, vagy bármi más lenyomatként. És rájöttem, hogy engem még mindig az érintésmentes szó üt szíven leginkább azóta is, épp úgy, mint sok-sok hónappal ezelőtt. Bár szerencsére abban a formájában már nem állja meg a helyét a kifejezés, ahogy mondjuk két éve, de még mindig sok helyen olvasható. Pedig az érintés szinte mindennél pontosabban elmondja, hogyan érzel.
Egy 2009-es kutatás során Matthew J. Hertenstein amerikai pszichológus a kísérletében résztvevő két csoportból az egyikkel nyolc érzelmet (harag, félelem, undor, szeretet, hála, együttérzés, boldogság, szomorúság) kizárólag testi kontaktus útján igyekezett átadatni a bekötött szemű másik csapatnak. A kísérlet során még Hertenstein számára is megdöbbentő eredmény született: a bekötött szemű csoport tagjai (akik nem ismerték az őket megérintő csoport tagjait, tehát teljesen idegenek voltak egymás számára) 78%-os pontossággal (!!!) meg tudták mondani, hogy melyik érintés melyik érzelmet takarja (maga Hertenstein is csak 25% körüli eredményre számított).
Ennek a gyönyörű kísérletnek köszönhetően bebizonyosodott, hogy az érintés a kommunikációnkban nem csupán másodlagos kísérő jelenség, hanem talán az egyik legfontosabb csatorna, ami létezhet.
Te hogyan tudod magad kifejezni érintés útján?