Csípd magad fülön szülőként!

Egy írás nem csak szülőknek!

Sok gyerek és kamasz jár hozzám, és ha nem felnőtt konzultációról van szó, akkor a legelső alkalommal mindig a szülővel közös érkezést kérek tőletek. Ennek több oka is van, egyrészt, bár boldog vagyok, hogy nagyrészt személyes ajánlásra érkeztek hozzám (ez mindig büszkeséggel tölt el), és attól is, ha akár a FB oldalon, akár a weboldalon keresztül szimpatikusnak találtok, mégis fontosnak tartom, hogy szülőként mi is megismerkedjünk egymással, és te is lásd, kire bízod a gyermeked. Másrészt gyermek és kamasz folyamatok esetén elengedhetetlennek tartom nem csak a gyerekkel, de a családdal történő jó együttműködést is, ezenkívül fontosnak tartom azt megfigyelni, milyen dinamikák zajlanak úgy általában is szülő és gyerek közt. Fontos hangsúlyozni, ez nem egy szülői "vizsga", na, majd most én jól megnézem, tudtok-e együtt létezni egyáltalán, de tény, rengeteg dolog leszűrhető egy hármas beszélgetésből és azokból az energiákból, amik ilyenkor működnek. (Nem véletlen, hogy miután a gyerekek folyamatával végeztünk, szülőként általában ti magatok kéritek, hogy jöhessetek a saját önismereti utatokra hozzám, hiszen a gyermekünk az egyik legjobb tükör, ami szembesít minket önnön elakadásainkkal és viselkedési sémáinkkal).

Sokszor tapasztalom nem csak konzultációk, de általános (értsd "utcai", hétköznapi) beszélgetések során is szülők részéről azt a fajta túlazonosulást, amikor a gyereknek feltesznek egy kérdést, és a szülő válaszol helyette. Vedd észre magad, amikor szülőként "gondolatolvasol" és kifejezel valamit a gyermeked helyett, pedig már nem csecsemő, hogy ne tudná verbálisan kommunikálni amit (és amennyit!) szeretne. Lehet, hogy (ha kicsi még vagy ha épp érzelmi zűrzavarban van) lassan megy neki a válaszadás vagy nehezen találja a megfelelő szavakat, de hidd el, egészen másként élsz meg te egy helyzetet felnőttként mint ő gyermekként vagy kamaszként, ennek megfelelően egészen más dolgokat, más tényeket és más érzelmeket találsz fontosnak egy adott szituációban te, mint ő. Kérlek, ne beszélj helyette, engedd, hogy a saját megélését a saját szavaival fejezze ki, és a saját érzelmeit kösse hozzájuk.

A másik, amit nagyon sokszor hallok (játszótéri beszélgetések tipikusan ezt szokták tükrözni), hogy a szülő többesszámban beszél a gyerek vonatkozásában. Kifejezetten kisgyerekes anyukáknál jellemző az a fajta szeretetteli "összenövés", amikor olyasfajta mondatok hangzanak el, hogy "megkóstoltuk a főzeléket / szeretjük a kiflit / kibújt a fogunk" stb., ennek – ha belegondolsz – kicsit akár komikusabbnak is érezhető verziója a "már bilibe kakilunk" és társai. Egyrészről érthető, hiszen kisgyermekes anyukaként/apukaként gyakorlatilag szó szerint össze vagy nőve a kicsivel 0-24-ben, másrészről, amikor már nagyobbacska (például bilibe kakil), számára is elengedhetetlenül fontossá válik, hogy akihez kapcsolódik (ez te vagy :)), rendelkezzen egy stabil, jól definiálható saját identitással, és ezáltal egészséges módon ő is külön tudja választani önmagát tőled.

Nem könnyű feladat és szép kihívás észrevenni magad szülőként akkor, ha épp túlzott mértékben folysz bele a gyermeked létébe. Csodálatos, ha a szeretet és a féltés vezérel, de próbáld kicsit a másik oldalról is nézni: a gyerek szempontjából a legjobb az volna, ha úgy és akkor tudnál jelen lenni vele/mellette, amikor neki erre szüksége és igénye van, és tudnád engedni egyedül kibontakozni, amikor pedig azt szeretné (vagyis kimondva, amit minden szülő utál hallani: ne legyél jelen, amikor nem akarja). Ez azért nyilván jelenti egészséges határok felállítását, de jelenti azt is, hogy tudsz szeretettel és odafigyeléssel a háttérből tekinteni rá, hadd kövesse el a saját hibáit is, és hadd szerezzen önálló tapasztalatokat.

És van egy téma, amit különösen fontosnak tartok, ez pedig a testi kontaktus kezelése szülő-gyerek viszonyban. Mivel a gyermekedről van szó, érthető módon van igényed arra, hogy öleld, puszild, magadhoz húzd. És valóban az egyik legcsodálatosabb élmény, amikor ez kölcsönös, mert ő is erre vágyik és bújik hozzád. De amikor épp ott tart a gyerek (akár korosztályosan, akár bármikor, egyszerűen csak aktuális hangulatából fakadóan), hogy "jaj, anya/apa, ne mááár…" akkor kérlek, azt tartsd tiszteletben bármiféle megjegyzés nélkül. Szép például csak annyit mondani rá, rendben, ahogy szeretnéd, sőt, még szebb volna előtte megkérdezni, hogy mire vágyna most, és ha azt mondja, ölelj meg, akkor öleled. Ugyanide tartozik az "adj egy puszit Pista bácsinak és Marika néninek", akik olyan távoli rokonok, hogy egy évben kétszer látja őket a gyerek, és érzelmileg semmi kapcsolódása nincs velük. Nyilván más a helyzet, ha alapból egy szeretetteljes viszony van köztük a ritka találkozás ellenére is, de ebben az esetben magától ad puszit amúgy is, mert neki magának van igénye rá. Ám ha nem így áll a dolog, akkor felnőttként inkább azon gondolkodjunk el, vajon miért érezzük kevésnek a tisztességes, udvarias köszönést, miért kötelező testi kontaktust kialakítani valakivel, akihez semmiféle érzelmi kötődésünk nincs. Miért tartom kiemelten fontosnak ezeket a dolgokat? Mert ez az alapja annak, hogy a gyerek már egészen pici korától megtanulja, a teste az övé, és joga van nemet mondani testi kontaktusra, ha az akarata ellenére való. Szerintem nem is kell tovább részletezni, miért fontos ezt megtanulni, és miért lesz különösen hangsúlyos akár a kamasz, akár a felnőtt éveiben. Hogy miért része az egészséges énhatárok kialakításának a testi kontaktusra való nemet mondás tudása és gyakorlása.

Kedves Szülőtársam! Kérlek, vedd észre, mikor hol vagy a gyermeked életében, mert a legnagyobb segítséget azzal tudod adni neki, ha aktuálisan jól tudod pozicionálni magad kettőtök viszonyában. Ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve nonstop analizáld a viselkedésedet, de jelentheti azt, hogy kicsit tudatosabban figyelsz a szülői szerepedre. És ne aggódj, tökéletes szülők sosem leszünk, egyrészt mert emberek vagyunk és hibázunk mi is, másrészt mert tökéletes szülő nem létezik, de tudsz lenni pont jó szülő, pont elég szülő, és ez így rendben is van. A gyereknek is. :)