A belső GPS-ed

Engem lassan a frász kitör a komfortzóna kifejezéstől. Elcsépelt, sokszor nem igazán szerencsés kontextusban használják, és időnként már-már jelentés nélkülivé válik. 

Pedig alapvetően nem volna vele semmi baj, sőt. Ismerni a kényelmi zónádat, a határaidat, amin belül egyszerűen tudsz mozogni, szükséges és biztonságérzetet adó. Nem hiszem, hogy kötelező volna mindenáron kilökni magad onnan, de mindenképpen érdemes vigyázni ezzel a komfortérzettel. 

A biztonsági zónádban való cselekvéseid és az azon belül élt (akár igazán klassz) életed mellett felismered, amikor valami új, más, csodálatos dolog érkezhetne hozzád? Az élet nem szól előre, hogy "komfortzóna vége", a te dolgod észrevenni, mikor kellene meghaladnod a korábbi határaidat. Az életben nincs GPS, ami figyelmeztessen, hogy jó lenne, ha újraterveznél és élnél a lehetőséggel. Ami figyelmeztet, azok a saját érzelmeid: a vágy, hogy megélnéd, az álmodozás róla, hogy szeretnéd, és a változtatástól való félelem: némi bénultságérzet, idegesség és szorongás. Ez a belső GPS-ed jelzése, hogy a komfortzónád határán vagy. 

Döntés kérdése, hogy merre navigálod magad: visszafelé, a jól ismert terepre, vagy arra, amit még nem tapasztaltál, de vágysz rá. Vedd észre, hogy bármerre is indulsz, egyik irány sem jó vagy rossz. De a komfortzónád határán meghozható döntésed eredménye mindkét esetben más lesz, és jó, ha tisztában vagy azzal, hogy nem élheted meg azt, ami a határon túl van, ha a határaidon belül mersz csak maradni.

Tudd észrevenni, ha a vágyaid eléréséért meg kell haladnod a korábbi határaidat!