Szomatizálás

Mikortól okoz egy lelki nehézség szomatikus tüneteket, először csak finomakat, aztán az évek során akár igen komoly betegséget is?

Azon túl, hogy a testünk minden létező lelki rezdülésünkre azonnal reagál (lsd. stressz - izzadás, kézremegés, gyomorfájdalom stb.), a komoly pszichoszomatikus tünetek kialakulása egy folyamat, ami ráadásul nem is feltétlenül csak egy lelki nehézséghez köthető (bár gyakran van, hogy egy probléma képes önmagában is igen komoly fizikai tünetet okozni), van, hogy több is összeadódik, halmozódik. Egy-egy betegségnek pedig különböző embereknél teljesen más lelki hátterei lehetnek, engem személy szerint ezért szokott a frász kitörni azoktól az általánosító megjegyezésektől, mint hogy "Fáj a torkod? - Biztosan nem mondasz ki valamit. Be van gyulladva a szemed? - Valamit nem akarsz meglátni." Egy súlyosabb betegségnél, mint pl. rák, már senki nem merne úgy fogalmazni, hogy "Marikának is mellrákja volt az anyjával való rossz kapcsolata miatt, biztosan anyád miatt vagy te is mellrákos...". Még belegondolni is morbid volna, márpedig ha komoly betegségeknél szerencsére senki nem engedi meg magának az általánosítást, akkor inkább a kisebbeknél se tegyük. Minden ember más, mindenkinek más a transzgenerációs "hozott anyaga", más a saját maga által megtapasztalt csomagja is, más a teste, és ezeknek megfelelően különbözőképpen is reagál, nagyon nem szeretem az általánosításokat, borzasztóan félrevezetőek lehetnek. 

Szomatizálás kapcsán, mielőtt belemennénk a részletekbe, érdemes az alapokkal kezdeni. Amikor arról írok, hogy önazonosan cselekedj, hogy halld meg a belső hangodat, hogy a szíved (lsd. szívagy témaköre, sok poszt született már ebben a témában is) szerint dönts, és ez nem egyenlő az öntörvényűséggel, és nem zárja ki azt sem, hogy ne lehetnének félelmeid, hogy mi lesz, akkor sokszor magam is úgy érzem, közhelyeket pufogtatok újra és újra. Mégsem lehet másként megfogalmazni ezt, csak így: legbelül mindig pontosan érzed, tudod, hogy mire vágysz. Hogy hogyan és mire hivatkozva írod felül ezeket a(z) (meg)érzéseket, az már nagyon sok mindenen múlik, itt kapnak szerepet azok a bizonyos hozott anyagok, tapasztalások, hiedelmek és félelmek, amikkel dolgozunk nap mint nap veletek a konzultációkon. 

És hogy hol van akkor a kérdésre a(z egyik) válasz? Nem nagyon kell ezt nekem újra megfogalmazni, megfogalmazták már sokan, sok száz évvel előttem is ("már az ókori görögök is..."), de napjainkban is. Mikor és hol indul, akár még fizikailag panaszt sem okozva egy későbbi pszichoszomatikus betegség? Meglepően korán, már a döntéseidnél, amiknél odabent egészen pontosan érzel mindent, mégis másfelé mész. "... az ajtó, ami kinyílt, de nem mentek be rajta. A döntés, ami megérett, de nem követték tettek. A dramaturgia íve, amely megtört egy ponton. A lelki meghasonlás. A bátorság hiánya. És az ezeket követő testi szenvedés." (Dr. Buda László: Mit üzen a tested?)

Közhelyes még így is? Bizony, van, amit senki sem tud - mert nem lehet - újdonságként megfogalmazni. Egyszerűen azért, mert nem új. Hanem mert mindennek az alapja: az önmagadhoz való hozzáállás.