Ráfeszüléseink

"Végső elkeseredésből mentem csak ki... meg sem közelítettem a korábbi formámat. Mentálisan olyan állapotba kerültem, hogy abszolút nincs semmi vesztetnivalóm. Erre nekem szólt a Himnusz."  Lőrincz Tamás a legeredményesebb magyar birkózó, 14 érmet szerzett eddig Eb-n és Vb-n. A képen szereplő pár sort tegnap olvastam egy vele készült interjúban.

Sokszor hisszük, hogy másnak minden sikerül, vagy legalábbis könnyebben megy. Mi pedig küzdünk, hajtunk, feszülünk valamibe és valamiért, amit nagyon akarunk, igazi akarással. Előbb-utóbb pedig eljön az a pont, amikor egyszerűen elszakad a cérna. Nem bírjuk tovább a feszültséget sem idegileg, sem lelkileg, a látszólag hiábavaló küzdelmet, akár a hajtást vagy önsanyargatást testileg, és feladjuk az akarást. Ennyi volt, eddig bírtuk, nem megy tovább. Úgy érezzük belefásultunk, kiüresedtünk, minden mindegy állapotba kerültünk. 

Ám ez csak a látszat. Ami a háttértben történik, az a feszülés megszűnése. És miután a feszülés megszűnik, a görcs kioldódik, a befektetett munka végre utat találhat magának, és megtérül. Talán most azt mondod, a versenysportban ez másképp van. Pedig nincs másképp. Egyáltalán nem mindegy, hogy testi-lelki egészségedet sutba dobva, semmi sem számít alapon mindenáron akarsz valamit, és küzdesz az elemek és önmagad ellen, vagy vágysz valamire, határozott és céltudatos vagy, és a tudásod és kitartásod legjavát adva megdolgozol érte. Te, nem hivatásos sportolóként, hanem hétköznapi emberként is ráfeszülhetsz a dolgaidra amennyire csak akarsz. De azzal biztosan nem fogsz előre jutni. Egyetlen megoldás létezik: ha valamire tényleg, igazán vágysz, akkor tégy meg mindent, ami csak tőled telik, majd engedd, hogy legyen.