Fear vagy f.e.a.r.? - Intuíció vagy elmetörténés?

fear = félelem, aggodalom

f.e.a.r. = false evidence appearing real (valóságosnak tűnő hamis bizonyosság) - nehéz ezt jól lefordítani, angolul egyértelműen sokrétűbb jelentést hordoz, mint magyarul. Legegyszerűbb talán úgy körülírni, hogy általad jogosnak (és emiatt valósnak érzékelt) félelemérzet, ami valójában inkább egyfajta meggyőződés. Valóságalapot csak nyomokban tartalmazó (de olyan is lehet, hogy akár tényleg tartalmazó) előrevetített félelem, ha úgy tetszik.

Sokan kérdezitek tőlem, hogyan lehet megkülönböztetni a belső hangot, az intuíciót a fejetekben levő gondolatoktól, amik adott esetben ugyanúgy képesek érzelmi reakciót kiváltani belőletek, mintha valódi megérzések lennének. A nyilvánvaló elsődleges válaszom az, hogy önismerettel. Minél alaposabban ismered magadat, a működésedet, a múltadat, a mintáidat, helyzetekre adott reakcióidat, annál könnyebb megkülönböztetni a kettőt egymástól. Addig is, míg ez a folyamat zajlik (ha olvasod az oldalt, akkor vélhetően valamilyen módon már zajlik benned), álljon itt ebben az írásban néhány olyan ezzel kapcsolatos, általánosságban jól hangzó közhiedelem, amikkel én nagyon nem értek egyet, és szerintem borzasztóan félrevezetőek lehetnek.

1., Az elméd hangja zajos, erős, a megérzés mindig csendes/suttog. Annyira szépen hangzik, hogy nehéz erre mit írni... de röviden: nem. A megérzésed ordíthat is. Nagyon. Miért? Mert lehet, hogy csendesen nem merted/nem tudtad meghallani. Mert valami okból kifolyólag nem adsz teret neki. Mert lehet, hogy már sokadszorra szólna, ha végre meghallanád. Pusztán attól, hogy egy információ erőteljesen ér el hozzád, még közel sem biztos, hogy csak az elméd játéka, lehet, hogy már többedjére próbál szólni a megérzésed, hogy figyelj végre oda rá. Sőt, valódi intuíció váratlan és hangos előretörésekor igazán gyönyörű (vagy épp sokkoló) AHA-élményben lehet részed.

2., Az elmetörténet siettet, a megérzés soha nem sürget. Ismét nem. Gondolj egy azonnal érkező, akár az életedet mentő erőteljes félelemérzetre (nem az üss vagy fuss reakcióról írok, hanem tűpontos, erőteljes megérzésről, "érzem, hogy ebből nagy baj lesz"), hogy mihamarabb vond ki magad egy helyzetből. A tudattalanod felmérte a potenciális veszélyhelyzetet, ezért a megérzésed, hogy mentsd magad, nem fog sem suttogni (lsd. 1. pont), sem hagyni, hogy sokáig benne maradj egy életedet kockára tevő helyzetben, épp ellenkezőleg: remélhetőleg üvölteni fog és azonnali cselekvésre ösztökél. De nem csak negatív kontextusban nem igaz a fenti állítás, pozitív élménnyel összefüggésben is megtörténik, hogy a megérzésed sürget, hogy most cselekedj, most van itt a lehetőség, legbelül érzed, hogy boldogsághoz/sikerhez visz, tedd meg, merj lépni. 

3., Ami a fejedben zajlik, az gondolati úton jut el hozzád, ami intuíció, az érzelmekkel, testérzetekkel. Ez az állítás azt feltételezi, hogy egymástól függetlenül működik a tested, az elméd és a lelked, holott ez a hármas egység szétválaszthatatlan. Szerintem ezt nem nagyon kell tovább magyarázni, ha pusztán csak a félelem kapcsán beszélünk erről, akkor is bőven elég, ha pl. egy irracionális félelmen alapuló fóbiára gondolsz, és annak pszichoszomatikus (testi) tüneteire. Ezesetben például hiába áll fenn testérzet és érzelem, a mögötte húzódó ok nem intuícióból származó félelem, hanem egyértelműen f.e.a.r.

4., Amikor az elméd láttat valamit, az csupán kétpólusú (jó vagy rossz, igen vagy nem, fekete vagy fehér), amikor az intuíciód, akkor árnyalt. Ez a klasszikus "is" esete, attól függ, melyik oldaláról olvasod ezt az állítást. Való igaz, hogy túlgondolkodás esetén hajlamos az elme a sarkításra, a drasztikus értelmezési módokra, míg az érzéseink finomabban és sokoldalúbban közelítenek egy helyzethez, mégis, ha másik olvasatát tekinted a dolognak, akkor érdemes meglátni, hogy igazából a megérzés az, ami végtelenül egyszerű. Pontos, végtelenségig letisztult, egyértelmű. Sokszor szoktam mondani, legbelül pontosan tudod, hogy számodra mi volna igazán jó, mire vágysz igazán, merre kéne menned. A f.e.a.r.-rel összekapcsolódott minták, blokkok és negatív hitrendszerek azok, amik általában ezt bonyolítják, és különböző színezetet adnak neki azzal, hogy kognitív sakkjátszmába kezdesz önmagaddal, és fejben próbálsz lejátszani néhány lépést előre, mert "mi van akkor, ha így lesz, és mi van akkor, ha amúgy".

Nagyon hosszúra nyúlhatna még ez az írás, és nyilván jó volna, ha létezne egy kézikönyv arról, hogy mi intuíció és mi nem az, de sajnos nem így működünk. A kettő közti különbség mindenkiben belül érzékelhető, és komoly tanulási folyamat vezet odáig, hogy te magadban biztosan tudj differenciálni. Amit én minden alkalommal igyekszem hangsúlyozni, hogy mindig minden érzés, ami benned él, érvényes. Fogadd el a validitását, ne kételd, és ne akard felülírni, inkább megfejteni próbáld, hogy miért van benned, mert az szolgálhat megoldással.

Egy félelemérzet (fear), ha valódi megérzésen alapul, életmentő lehet. Viszont a f.e.a.r.-ek, vagyis az előrevetített félelmek, szorongások, akár régóta fennálló, időközben fóbiává alakult érzések nem valódi megérzések, ráadásul veszélyesen gondolat- és cselekvésirányító hatással bírnak, és mint ilyenek, akadályozzák a fejlődést, a lehetőségeid kitágítását, a vágyaid beteljesítését, a boldogságod megélését. A félelem, ha intuíció: figyelemfelhívás egy valós, kézzelfogható veszélyre, hogy elkerüld azt, vagy hogy a probléma megoldására ösztökéljen úgy, hogy aztán a végeredmény számodra jó legyen. A félelem, ha elmetörténet: gyakran táplálkozik a múltból, régi fájdalmakból, de sokszor jelenidejű félinformációkból, feltételezésekből, vagy önbizalomhiányból, önértékelési problémákból, és arra késztet, hogy elmenekülj önmagad és a lehetőségeid elől, hogy ne lépj a vágyaidért, mert mi lesz, ha... (mit szólnak majd az emberek, nem érdemlem meg, úgyis csalódni fogok, úgyse sikerül, nem vagyok elég jó stb.).

Ez utóbbi esetben nem csak arra érdemes fókuszálni, hogy miért működteted magadban a f.e.a.r.-t, hanem arra is, hogy mire volna szükséged ahhoz, hogy feloldd, és tudj cselekedni önmagadért és a boldogságodért.