Amikor mások viselkedése túl mélyre megy benned

Van, hogy valaki csak annyit mond "semmi baj", de te úgy érzed, hogy valami nem stimmel. Egy pillantás, egy hangsúly, egy apró mozdulat, és máris elszorul a torkod, görcsbe rándul a gyomrod, és hiába próbálod elengedni, nem megy. Egyetlen gesztus, és elbizonytalanodsz, félelmet, szégyent érzel vagy bűntudatot: "Biztos én csináltam valamit rosszul."

Ha te is úgy érzed, látszólag indokolatlanul túl érzékenyen reagálsz ezekre a kapcsolati jelekre akkor tudd, nem véletlen - ez egy tanult túlélési minta.

Ha gyerekkorodban az idegrendszerednek folyamatosan azzal kellett megbirkóznia, hogy a környezeted kiszámíthatatlan volt — az egyik pillanatban odafigyeltek rád, a másikban elutasítottak — akkor megtanultad, hogy nonstop figyelni kell, hiszen a szeretet nem biztos, hogy jár, hanem ki kell érdemelni. Azt sajátítottad el, hogy mielőtt bármit mondanál vagy tennél jobb, ha mindig tudod, milyen hangulatban van a másik - ez a fajta korai tapasztalat a bizonytalan kötődés kialakulásának egyik alapja. Ennek hatására az elméd nem tudja helyén kezelni a másik ember viselkedését, mert gyerekként az jelentette a biztonságot, hogy "ha tudom, mire számíthatok, talán kevésbé sérülök."

Amikor tehát egy másik ember viselkedése ennyire erősen hat rád, akkor valójában nem a jelenre, hanem a múltra reagálsz. Az elméd és a tested emlékszik arra, milyen volt folyamatosan figyelni, ébernek lenni a másik apró hangulati rezdüléseire, azokhoz alkalmazkodni, és így elkerülni a bajt. Túlélő üzemmódban működtetni az idegrendszeredet, a legapróbb jeleket is észrevenni, és azonnal értelmezni, aszerint reagálni.

Ez a működési mód elképesztően kimerítő, és nem pusztán azért, mert túl sokat rágod magad akár utólag is helyzeteken, hanem azért is, mert a tested mindig készenléti állapotba kényszerül. A figyelmed nem a saját jelened megélésére fordítódik, hanem folyamatosan mások reakcióihoz kapcsolódik. Ha akkor kaptál igazán elismerést, figyelmet, amikor megfeleltél, akkor az önértékelésed kizárólag mások viselkedésének a tükrében tud alakulni. Ilyenkor egy feszültebb tekintetet vagy egy elutasító mondatot is úgy fordíthatsz le magadnak: "valami baj van velem", holott a valóságban nem veled van baj, hanem azzal, hogy a másik ember viselkedését összekapcsolod a saját értékeddel. Tudd, hogy ez nem hiba vagy gyengeség, ez annak idején elméd logikus válasza volt egy érzelmileg kiszámíthatatlan világra.

A változás pedig nem abban van, hogy megtanulod, ne érdekeljen mit csinálnak vagy hogyan viselkednek mások, hanem abban, hogy kialakítod és megengeded magadnak a belső biztonság érzését függetlenül attól, hogyan viselkedik körülötted bárki is.

Képzeld el, milyen lenne, ha meg tudnád erősíteni azt a belső üzenetet, hogy "Nem kell figyelnem minden apró jelet ahhoz, hogy biztonságban legyek." Mi történne, ha a biztonságérzeted nem mások reakcióin múlna, hanem azon, hogy te tudod, mi igaz rád. Ha az érzékenységed nem börtön lenne, hanem erőforrás: a kapcsolódás, a mélység, a szeretet forrása, és mások viselkedése nem kontrollálatlanul árasztana el, hanem tudnád információként kezelni azt, és szabadon dönthetnél hogyan reagálsz rá — nem a múltadból, hanem a jelenedből.
Nem kell megkeményedni és nem kell elnyomni az érzékenységedet. De ha megtanulod érteni, hogy miért és hogyan működik benned, akkor az egyik leghasznosabb segítőddé teheted. Mert az az érzékenység, ami régen megóvott téged, most már gyógyítani is képes.