A jó ember
Tegnap egy kedves kliensem zokogva érkezett hozzám. Pár órával korábban tudta meg, hogy a legjobb barátjánál nagyon súlyos betegséget állapítottak meg. Sokáig sírt, engedte, hogy felszínre törhessenek az érzései, és közben az a mondat csúszott ki a száján, hogy "De miért mindig a jó emberekkel történik ilyesmi?" Nagyon hosszan beszélgettünk a dologról, és bár minden eset egyedi, anélkül, hogy általánosítani akarnék, úgy gondolom, talán nektek is segíthet ez az írás abban, hogy másként lássatok rá néhány dologra. (Ez a bevezető természetesen az ő engedélyével került ki az oldalra.)
A jó ember. Milyen egy jó ember? Mit csinál egy jó ember? Hogyan viselkedik egy jó ember? Szerinted milyen? Mindig segít. Mindig kedves. Nem bánt meg másokat. Mindig lehet rá számítani. Sokat fókuszál másokra és tesz értük. Megfelel azoknak az elvárásoknak, amiket vele szemben támasztanak. Megfelel azoknak az elvárásoknak, amiket (sokszor cseppet sem önazonosan) önmagával szemben támaszt. Teszi ezeket teljes jó szándékkal, akár a saját vágyainak, belső indíttatásainak félretolása árán is. Vagyis elnyom. Sokszor és sok mindent. A test pedig, mivel nem különálló burok - testünk-lelkünk-elménk egy komplett, egymásra folyamatosan ható és szétválaszthatatlan egység - pusztán reagál. Reagál, hogy nem bírja tovább ezt a belső ellentmondást.
Félreértés ne essék még véletlenül sem! Nem arról van szó, hogy másokkal jó embernek lenni önmagaddal szemben ártalmas, hogy ezért ne légy érzékeny, odafigyelő, empatikus, segítő!
Hanem arról, hogy vizsgáld meg, benned milyen hitrendszerek, elvek, meggyőződések és elvárások kapcsolódnak a "jó ember" fogalmához. Élj a gyanúval, hogy tudattalanul egyenlőségjelet teszel a jó ember és az áldozat-lét közé, hogy elbagatellizálod vagy épp teljesen szőnyeg alá söpröd önmagad valódi, belső igényeit és vágyait, és helyesnek véled, vagy idealizálod az erődön felüli (vagy akár a vágyaiddal szembemenő) cselekvést, teljesítést, elvárásoknak való megfelelést. És ezalatt nem csak a külsődleges elvárásokat értem: önmagad elvárásait is. Figyeld meg, hol támasztasz olyan elvárásokat önmagaddal szemben, amik akár hozott mintából táplálkoznak, akár bármilyen egyéb, saját magad által generált tévképzetből (akkor majd szeretni fognak, úgy biztosan felnéznek rám, úgy leszek tisztességes, úgy nem bántok meg senkit stb.).
A kongruencia talán a legszebb szó a pszichológiában. Önazonosság általi hitelesség, az érzelmeid, vágyaid, és az azokkal egybevágó viselkedésed teljes összhangja. Vagyis: az az állapot, amikor tudsz/mersz/akarsz aszerint viselkedni, cselekedni, amit a legmélyebb valód, a belső éned diktál (és ez nem öntörvényűséget jelent!).
A kongruens viselkedés elengedhetetlen építőköve az önszeretet (tudd elfogadni és szeretni azt, aki vagy), a bensőddel való harmonikus együttműködés (merni, tudni meghallani a vágyaidat, érzelmeidet, megérzéseidet), és a szó legszebb értelmében vett önbizalom (bízni bennük és tudni, hogy ezek nem félrevezetnek, hanem az utadra). A kongruencia a mentális, a lelki és a testi egészséged alapfeltétele.
A tavasz nem csak szimbolikus értelemben lehet a megújulás időszaka, ha a természet áramlására kapcsolódva te is tudsz a valódi önmagadhoz kapcsolódni, és elindulsz aszerint élni.